Egy Facebook hirdetés létrehozásakor több cél lebeghet a szemünk előtt. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen a különböző hirdetéstípusokat a marketing céljainkhoz igazítani, fontos odafigyelnünk arra, hogy minden tartalom, amit kommunikálunk, jó minőségű legyen, átgondolt szöveggel és kreatívval, mely minden célközönségünkhöz a saját nyelvén szól.
Tévhit, hogy a rossz posztokra a hirdetés majd gyógyír lesz, mert a jó hirdetés a jó kommunikációnál kezdődik. Ha nem működik a szöveg, a hozzá passzoló kreatív, hiába hirdetjük! Igen, itt kell megemlíteni azt is, hogy hiába frappáns a szöveg, ha nem üt a kép.
A Pantone Color Intézet „színes szakemberei” minden évben kutatnak, elemeznek különböző területeket (gasztronómia/ sport/ technológia/ stb.), mégpedig azért, hogy elérjék az év színét. Ez egy átgondolt és aprólékos folyamat, hiszen a döntés több iparágban hatást gyakorol a termékfejlesztésre, a tervezésre és a vásárlási döntésekre. 2017-ben sem volt ez másként, a 2018-as év színe (*dobpergés*) az Ultra Violet lett.
A Pantone Color Intézet ügyvezető igazgatója szerint olyan világban élünk, amely a képzelőerőnket igencsak magasfokúan igényli, és ez a fajta kreatív inspiráció a PANTONE 18-3838 Ultra Violet, a kék alapú lila, mely fényt derít az eljövendő jövőre. Intuitív, nyitott a művészi kifejezésre, a lelki reflexiókra. A Pantone úgy írja le az Ultra Violet-et, mint “provokatív és átgondolt lila árnyékot, amely megtestesíti az egyéniséget és a lelkiséget”. Ez utal a kozmosz és az ismeretlen titkaira. Egy olyan eredetiség jelképe, amely bátorít minket a kísérletezésre, arra ösztönöz, hogy mozdítsuk el a kreatív határokat. Hatékony eszköz tehát azoknak, akik vizuálisan kommunikálnak (ki nem?).
De miért fontos a kreatív a hirdetésben, mit jelképeznek a képek, a vizualitás a szöveg mellett?
Az agy sokkal gyorsabban feldolgoz egy képet, mint egy szöveget, sőt, ami azt illeti, a tanulmányok szerint 60 000-szer gyorsabban. Próbálj csak meg a következő 60 percben kizárólag tweeteket olvasni. Hányra emlékszel? Tudom, nem sokra (remélem nem csináltad meg). Ez azt erősíti, hogy egy vizuális jelenetet kevesebb, mint 1/10 másodperc alatt érzékelünk, ami megmagyarázza, hogy miért is működnek olyan jól például a galéria alapú hirdetések. A képek gyorsabban dolgoznak, mint a szavak (idén a lila képek).
Az év színének megünneplésére tehát számos lehetőség adódik, főleg a Facebook kampánymenedzsereknek (meg mindenki másnak). Úgyhogy indulhat a nagy-kreatív-játék, kísérletezés a célközönségek zöld erdejében (illetve most lila erdő ugye).
Téged hogyan fog inspirálni az Ultra Violet? ?