+36 30 246 89 25
Facebook Instagram Linkedin

A méret igenis számít!

a méret igenis számít2016-ban a hirdetők örömujjongással fogadták a kiterjesztett szöveges hirdetéseket (Expanded Text Ads – ETA), hiszen hirdetéseik mérete egyik napról a másikra 50%-kal megnőtt, a kattintási ráta pedig átlagosan 20%-kal emelkedett a változtatás után.

Ami azonban két évvel ezelőtt forradalmi újításnak számított, mára elavulttá vált. Sok minden megváltozott: mobileszközeink nagyobbak lettek, gyakrabban keresünk, egyre specifikusabb válaszokat akarunk kapni, és több információra van szükségünk. A Twitter belátta, hogy a 140 karakter már nem elég, és a Google is hasonló felismerésre jutott. Ezért augusztustól a kiterjesztett szöveges hirdetések még nagyobbak lettek – kiegészültek egy plusz főcímmel és egy plusz leírással!

Nézzük meg, mit is jelent pontosan ez a változás. Ezzel az újítással a Google még több lehetőséget kínál a hirdetőknek arra, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól. Két 30 karakteres főcím helyett mostantól három ugyanekkora főcímet használhat mindenki, a leírások hossza 80-ról 90 karakterre emelkedik, egy leírás helyett kettőt helyezhetünk el a hirdetésben, összességében pedig az eddigi maximum 170 helyett 300 karakterben magyarázhatjuk el potenciális vásárlóinknak, hogy miért érdemes minket választaniuk.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy mi történik a régi hirdetésekkel? Talán eltűnnek? Nem. A Google nem tervezi a kisebb terjedelmű kiterjesztett szöveges hirdetések felszámolását, sőt, a még régebbi szöveges hirdetések (Standard Text Ads) is megmaradnak. Természetesen ezek a régebbi formátumok idővel egy letűnt kor mementóivá válnak majd a vadonatúj, óriásméretű hirdetések mellett, ezért aki tartani akarja a lépést a korral, az nem engedheti meg magának, hogy ne váltson.

A Google adatai szerint a legújabb kiterjesztett szöveges hirdetések átlagosan 15%-kal több kattintást generálnak, ami nagyjából megegyezik az előző formátum 2016-os bevezetésekor mért adatokkal, akkor ugyanis 20%-kal nőtt a kattintások aránya.

De a nyilvánvaló pozitívumok ellenére sokaknak még így is nehezére esik az átállás. Minden harmadik hirdető kénytelen a saját bőrén megtapasztalni, hogy egy hosszabb hirdetés nem feltétlenül jobb is. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy ne szüntesse meg azonnal a régi hirdetéseit, inkább versenyeztesse őket az újakkal, és csak akkor váljon meg a régiektől, ha a számok is ezt igazolják.

Az átállás a felhasználóknak sem megy könnyen. Hiába használnak egyre többen nagyobb képernyővel rendelkező eszközöket, rengetegen vannak, akik ragaszkodnak régebbi készülékükhöz, az ő kisebb kijelzőjük pedig nem alkalmas arra, hogy a kiterjesztett szöveges hirdetések 300 karakteres újdonságát befogadják. Ezért, a képernyő méretétől függően, előfordulhat, hogy három főcímből a harmadik, a két leírásból pedig a második nem jelenik meg, vagyis érdemes úgy megírni a hirdetést, hogy ez utóbbiakban már ne bukkanjon fel kulcsfontosságú új információ, koncentráljunk inkább az üzenet nyomatékosítására és megerősítésére.

Fontos kiegészítés, hogy a nemrégiben beharangozott Responsive Search Ads szintén három főcímet, két leírást és maximum 300 karakter ígér, ám ott ezt tizenöt főcímből és négy leírásból generálja a Google algoritmusa, ami sokakat rémülettel tölt el – attól félnek, hogy hirdetésük 43 680 különböző permutációjának nem mindegyike közvetíti majd az eredetileg szándékolt üzenetet. A megnövelt terjedelmű kiterjesztett szöveges üzeneteknél nem kell ilyesmitől tartani, itt mindig ugyanaz a szöveg jelenik meg ugyanabban a sorrendben, így a konzervatívabb beállítottságú hirdetők is megtalálhatják számításukat.

Tetszett a cikkünk? Osszd meg másokkal!

Kapcsolódó cikkek

chatgpt logo a háttérben
SEO

Bemutatjuk a ChatGPT keresőt

Az internetes keresés a mindennapjaink része, hiszen a legkisebb kérdésektől kezdve a legösszetettebb problémákig mindent online próbálunk megoldani. De valljuk be, gyakran hosszadalmas és frusztráló

Tovább olvasom »