Manapság már bármiféle termékkel vagy szolgáltatással foglalkozó cégnek elengedhetetlen az online jelenlét. Ugyanúgy fontos a B2B szektorban, mint a B2C-ben az, hogy egy olyan online felülete legyen a cégnek, amely érthetően és minőségi tartalmakon keresztül vezeti végig a felhasználóit.
Ezt a tényt 2020 márciusától rengeteg olyan cég ismerte be, akik eddig csupán a modern kor egy hóbortjának tartották az online felületeket, hiszen fő forgalmi forrásuk az offline csatornákból származott. A lenti felsorolásban igyekeztem összeszedni azokat a fontosabb pontokat, amelyekre mindenképpen ügyeljünk, ha most készülünk együttműködést kötni egy ügynökséggel (vagy akár freelancerrel), de érdekes lehet azoknak az olvasóknak is, akik már évek óta keresnek olyan partnert, akivel végre megtalálják a számításukat.
- A weboldalunk kialakítása, és forgalmi forrásainak vizsgálata
Mielőtt elkezdenénk a munkát egy külsős marketing céggel, mindenképpen érdemes megvizsgálnunk objektív szemmel az oldalunk állapotát. Fontos, hogy ismerjük az alapvető hiányosságokat, és érdemes megfogalmaznunk magunknak a célokat, amelyek megvalósítására keresünk szakembereket. Mindenképpen jó lépés lehet, ha megvizsgáljuk a konkurenseink weboldalait, átnézzük az analitikai adatokat, és meghatározunk egy büdzsét, amelyet a jövőben el tudunk különíteni a marketing tevékenységekre.
- Az online marketing nem aranybánya
Sokan abba a tévhitbe esnek, hogy az online marketing csatornák „aranybányák”, és ha egy kampány nem hozza a kívánt megtérülést, akkor az alapvetően az ügynökség hibája. Persze sok esetben hibázhat az ügynökség. Előfordulnak nem hatékonyan felépített kampányok, hibás optimalizálási folyamatok, de az érme másik oldalán maga a weboldal van, és a weboldal által kínált portéka. Egy hasonlattal élve, az online marketing csupán a lapát a weboldal kezében, amellyel abban a bizonyos aranybányában ki tudja termelni a szükséges célokat. Ha a weboldal nem hatékony „munkás”, akkor bármilyen lapátot foghat a kezében, nem fogja tudni hozni a kívánt eredményeket.
- Különítsük el céljainkat, és ezek megvalósításához keressünk partnereket
Szeretnénk széles körben megismertetni a cégünket? Webshopunk van, és maximalizálni szeretnénk a termelékenységét? Esetleg a weboldalunkat szeretnénk megújítani? Ezek megvalósítására érdemes több céggel felvenni a kapcsolatot. A tapasztalatok alapján az ügynökségek egy témakörre vagy szakágra vannak specializálódva, és abban tudnak a leghatékonyabban segíteni. Egy nagy brand építő kampány kivitelezését sokszor a tapasztalat hiányában nem tudja hatékonyan kivitelezni egy performance ügynökség, viszont egy webshop maximalizálására tökéletesen alkalmas lehet. Érdemes körülnézni a piacon, és a referenciák alapján keresni a célunknak megfelelő partnert.
- Stratégiai gondolkodás
A sikeres együttműködés egyik fontos pontja, hogy ügyfél oldalról ne csupán 1-2 hónapra előre gondolkodjunk, hanem sokkal előrébb. Érdemes lehet létrehozni egy marketing naptárat, amelyben akár 1 évre előre felvezetjük azokat a stratégiailag fontos időszakokat, amelyek külön odafigyelést igényelnek. Ha szezonális termékünk van, akkor külön büdzsét érdemes elkülöníteni a kiemelt hónapokra, ha akciókat tervezünk, kiárusítást, egyéb promóciókat, akkor ezek mind külön felkészülést igényelnek az ügynökségtől. Ha van egy előre létrehozott naptárunk a fenti időszakokra, akkor nagyban megkönnyíthetjük az ügynökség munkáját, és sokkal hatékonyabb tud lenni az együttműködésünk.
- Cégen belüli folyamatok kialakítása az online jelenlét támogatására
Ha most vágunk bele az online jelenlétünk kiemelésébe, akkor sok új tényező jelenhet meg, amelyekre eddig nem volt felkészülve a cégünk felépítése. Beszélhetünk itt a megnövekedett számú (akár irreleváns) megkeresésekről, amelyeket kellő figyelemmel és türelemmel kell kezelni. Az ügynökséggel való kapcsolattartás is sok energiát vehet el, érdemes lehet erre kijelölni egy belsős embert, akinek van affinitása a témához, de jó megoldás lehet felvenni új kollégát is, akinek külön ezt a feladatot szánjuk. A logisztika hozzáigazítása is fontos az új helyzethez, hiszen lehetséges, hogy a megnövekedett forgalomra nem vagyunk felkészülve. Mielőtt elkezdődne a közös munka, mindenképpen érdemes lehet megvizsgálni a humán erőforrásainkat és céges infrastruktúránkat, hogy felkészülten vágjunk bele a munkába.
- Bizalom az ügynökségünk felé, ismerjük el a tapasztalatukat
Egy ismeretlen terepen valóban felmerülhet bennünk a bizalmatlanság, hiszen nem értjük meg minden esetben a folyamatokat és az adatok jelentőségét. Ha olyan partnert választottunk, akinél a referenciák rendben voltak, és gördülékeny az együttműködés, akkor a legtöbb esetben jó helyen vagyunk. Fontos szem előtt tartani, hogy az ügynökségek legnagyobb részben hosszú távú ügyfeleket keresnek, és alapvető érdekük maguknál tartani őket. Ügyfél részről a folyamatos bizalmatlanság rettentően meg tudja mérgezni az ügynökségi munkát, és nem fog eredményhez vezetni.
- Nyitottság és Önmagunk edukálása
A különböző adatok értelmezése, és az ebből adódó konklúziók leszűrése az ügynökség elsődleges feladata. Ennek ellenére mindenképpen tanácsolt ügyfél oldalról is nyitottnak lenni ezeknek a metrikáknak a megértésére. Tanácsolt az ügynökség segítségét kérni egy-egy tréning megtartására, ahol képet kaphatunk a legfőbb mutatók jelentéséről és azokról az összefüggésekről, amelyek optimalizálásával nagyban növelhetjük az online jelenlétünket.
- Adatok értelmezése, értékelése
Sok esetben tapasztalható, hogy ügyfél oldalról összemosódik az offline és az online forgalom, ebből adódóan nem úgy történik meg az ügynökségi munka kiértékelése, mint amit az adatok alátámasztanának. Az online jelenlét mindenképpen támogatja a céget, viszont nem tudja önmagában sikerre vezetni azt. Ha a forgalomban nem igazán érezhető fellendülés, viszont az ügynökség szép számokat prezentál, és ez tisztán látható az analitikai adatokból is, akkor érdemes kicsit mélyebbre menni a vizsgálatokban, hiszen lehetséges, hogy a problémát máshol kell keresni.
- Feladatok kiszervezése
Tanácsolt minél több olyan feladatot kiszervezni külső partnernek, amelyek speciális szaktudást igényelnek. Kézenfekvő példa erre a különböző kreatívok elkészítése. A neten rengeteg ingyenes grafikus program megtalálható, ahol saját magunk is elkészíthetjük ezeket, viszont egy olyan szakember, aki évek óta ezzel foglalkozik, a legtöbb esetben sokkal eredményesebb munkát fog végezni, mint mi. Egy kampány kreatívjának a sikere nagyban függ magától a kreatívtól, és félő, ha nem kellő szaktudással állunk ennek a megszerkesztéséhez akkor rengeteg pénzt fogunk elégetni feleslegesen, és eredménytelenül.
- Jó kapcsolat ápolása szóban, és írásban
Szándékosan a végére hagytam a kommunikációnkat írásban és szóban is. Ez egy nagyon nehéz és érzékeny terület, hiszen minden embernek más erről a véleménye. Biztos többen találkoztatok már az alábbi esetekkel e-mailben:
- Tárgy nélküli levelek
- Rossz, vagy hiányos megszólítás & elköszönés
- Rendezetlen, hosszú, és nem jól értelmezhető információk
- Hangulatingadozások
- Személyeskedés
A fenti pontok sajnos mind megmérgezhetnek együttműködéseket, hiszen rengeteg energiát elvisz ezeknek a leveleknek a megértése és a kezelése. Mindenképpen tanácsolt félretenni az aznapi stresszt, és ügyelve a megszólításra és az elköszönésre olyan levelet írni a partnernek, amelyben lényegre törően összefoglaljuk a levelünk célját. Ügyeljünk a tárgy kitöltésére és arra, hogy feleslegesen nem szabad a levélre CC-ben rárakni mindenkit.
A fenti 10 pont csupán a jéghegy csúcsa a sikeres együttműködésekben, viszont ha ezekre odafigyelünk, akkor mindenképpen megtettük az első lépéseket, hogy gördülékenyebben tudjunk együtt dolgozni kijelölt ügynökségünkkel.