Nem tudjuk még pontosan, hogyan fog kinézni a világ a pandémia után, egy dolog azonban biztos: sok régi szokásunk megváltozott, némelyik pedig maradandó módon. Új viselkedésformák jelentek meg, mások elterjedése pedig felgyorsult a járvány hatására, míg egyes szokásoknak jó időre búcsút mondtunk. A Google az elmúlt időszak európai, közel-keleti és afrikai keresései alapján a következő trendeket figyelte meg.
Új készségeket tanultunk
Számottevően megnőtt az érdeklődés számos olyan tevékenység otthoni elsajátítása iránt, amelyet korábban házon kívül intéztünk. Például „hajvágás otthon”, „varrás otthon”, „kenyérsütés házilag”. A kényszerű bezártság alatt sokan felfedezték, milyen könnyű új tudásra szert tenni online, ezért az várható, hogy a pandémia véget érése után sem szoknak le az emberek arról, hogy önállóan bővítsék ismereteiket, és mind több problémát maguk próbáljanak megoldani.
Inspirációk és ötletek a netről
Mivel a kirakatok böngészése az elmúlt egy évben jórészt lehetetlenné vált, a vásárlók kénytelenek voltak vásárlási ötletekért is az internethez fordulni. A „fürdőszoba ötletek” vagy az „edzőterem otthon ötletek” típusú keresések száma látványosan megnőtt. Arra lehet számítani, hogy hiába nyitnak újra az üzletek, sokan a jövőben is aktívan fogják böngészni az online teret ötletekre és inspirációra vadászva.
Munka és magánélet egyensúlya
A home office emberek millióit állította nem várt kihívás elé, sokan azonban annyira megszokták, hogy ezután sem áll szándékukban visszatérni a klasszikus 8-tól 4-ig munkahelyekre. Ennek köszönhetően megnőtt a keresések száma az „állítható íróasztalokra” vagy a „kényelmes irodai székekre”. Várhatóan a távmunka világszerte egyre népszerűbb lesz, ezért az ilyen típusú szükségletek kielégítés is mind fontosabb.
A kapcsolattartás új módjai
Az otthon töltött idő nem csak a munkáról és a mindennapi teendőkről szól, hanem a szórakozásról is. Ennek bizonyítéka, hogy megnőtt például az „online sakkra” és más interneten játszható játékokra irányuló keresések száma. Sokan fedezték fel maguknak a „virtuális kórusok” és „virtuális tanórák” világát is, egyszóval a barátokkal és ismerősökkel való kapcsolattartás, sőt, az új ismeretségek kialakítása is egyre könnyebb otthonról.
Csak a változás az állandó
A megváltozott fogyasztói szokások a hirdetők részéről is új stratégiákat igényelnek. A vásárlók viselkedése dinamikusan változik, és amelyik cég nem reagál időben, vagy nem alkalmazkodik az új helyzethez, az könnyen elveszítheti piaci pozícióját. Ugyanez azonban fordítva is igaz: a gyors reakció és helyzetfelismerés hatalmas előnyhöz juttathatja azokat, akik elsőként ébrednek.
A Drive Online Marketing átfogó marketing stratégiát kínál annak érdekében, hogy ügyfeleink minél több potenciális vásárlót elérjenek, és növelni tudják költési hatékonyságukat!