Hogyan védjük meg Facebook fiókunkat a kiber bűnözőktől?
Az utóbbi időben rendkívüli módon megnövekedtek a kiber támadások világszerte. A Microsoft elnöke és jogi igazgatója, Brad Smith több előadásában is kiemelte, hogy a világ
Olvasd el blogcikkeinket, melyek elsősorban az online marketing világának újdonságaival, változásaival foglalkoznak.
Legyél mindig naprakész ezekben a témákban.
Az utóbbi időben rendkívüli módon megnövekedtek a kiber támadások világszerte. A Microsoft elnöke és jogi igazgatója, Brad Smith több előadásában is kiemelte, hogy a világ
A személyünkre szabott hirdetések a Google keresési szolgáltatásban jelennek meg, valamint a Google szolgáltatással partneri kapcsolatban álló, hirdetéseket megjelenítő webhelyeken és alkalmazásokban. Bár ezeket a
Az utóbbi években nem telt el úgy hónap, hogy a hírekben ne hallhattunk volna kiber támadásokról világszerte. Brad Smith a Microsoft elnöke és jogi igazgatója
Az internetország csodálatos és egyben veszélyeket rejtő hely is. Nincs központi jogalkotás és nincsen központi végrehajtó hatalom, mely biztosítaná a rendet. Így jó táptalajt
Hirdetői szempontból ijesztő bejelentést tett a Google egyik vezetője, John Krafcik, amikor közölte, hogy a keresőóriás továbbfejleszti 2012-ben bevezetett „Némítás” funkcióját. Ez röviden azt jelenti,
Egy Facebook hirdetés létrehozásakor több cél lebeghet a szemünk előtt. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen a különböző hirdetéstípusokat a marketing céljainkhoz igazítani, fontos odafigyelnünk arra,
Hírleveleinkben naprakész információkat adunk az online marketinget érintő legfontosabb változásokról, eseményekről, és itt éred el az információkat a webináriumainkkal kapcsolatban! Iratkozz fel, hogy előnyt szerezz a versenytársaid előtt!
Mentor / Coach
Ügyvezető
Ad Operations Team Lead
Ad Operations Lead
Social Team Lead
Ügyfélkapcsolati vezető
Sales / Marketing Lead
Back Office Manager
Meta Ads Szakértő
Ad Operations Manager
Google Ads Szakértő
Ad Operations Manager
Google Ads Szakértő
Google Team Lead
Google Ads Szakértő
Ad Operations Manager
UI Designer
Creative Team Lead
Kreatív Designer
Creative Team
Szövegíró
Creative Team
Szövegíró
Creative Team
Kreatív Fotós
Creative Team
Office Pet Team










Drive Online Marketing Kft. 2024.©
