Az online kereskedelem legforgalmasabb időszakával foglalkozó háromrészes cikksorozatunk első részében azt jártuk körbe, mikor kezdődik a karácsonyi szezon kereskedelmi szempontból. A második részben most a webshopok és webáruházak utolsó negyedéves forgalmát vizsgáljuk meg alaposabban.
A két Covid sújtotta év óriási növekedést eredményezett az e-kereskedelemben, sosem látott mértékben nőtt a webáruházak forgalma, hogy aztán a járványtól való félelem csökkenésével többé-kevésbé visszaálljon az élet a korábban megszokott kerékvágásba. 2022 ezért törvényszerű visszaesést hozott az online vásárlásban, ám ez inkább a kosárértékek csökkenésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a vásárlók hátat fordítottak volna az online vásárlásnak. A futárszolgálatok alig győzik a megrendeléseket, a csomagküldő szolgálatok pedig szinte naponta telepítenek új automatákat, ahol át lehet venni a megrendelt termékeket. Az online kereskedelem tehát az infláció és az általános fogyasztóerő csökkenése ellenére is virágzik.
Három év alatt megduplázódott az e-kereskedelem forgalma
A GKID és az Árukereső.hu közös „Online Kiskereskedelmi Index” című kutatássorozatából kiderül, hogy 2014-2019 között évente átlagosan 16%-kal nőtt az online kereskedelem forgalma, míg 2020-ban 45%-kal, majd 2021-ben újabb 32%-kal. Ehhez képest visszaesést jelent a 2022-es 10% körüli növekedés, összességében azonban három év alatt így is megduplázódott (!) a webshopok és a webáruházak forgalma, és a tavalyi évben elérte az 1323 milliárd forintot, ami 77,1 millió darab teljesített rendelésből jött össze. Az e-kereskedelem teljes kereskedelmen belüli részesedése tehát a 2021-es – rekordnak számító – 10,4%-os szintről 2022-ben visszaesett 9,6%-ra, de ez még így is azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden tizedik vásárlást online bonyolítanak az emberek.
A bűvös utolsó negyedév
A kereskedelmi forgalom nem egyenletesen oszlik el a négy negyedévben. Az első három negyedévben is vannak kiemelt időszakok, mint például a karácsony utáni leárazások vagy az iskolakezdés, de általánosságban elmondható, hogy ez a kilenc hónap nagyjából a teljes forgalom kétharmadát teszi ki, míg a fennmaradó egyharmad az utolsó negyedévre, azon belül is főként a karácsonyt megelőző két hónapra koncentrálódik. Természetesen a különböző termékcsoportok között jelentős eltérések vannak a szezonalitás miatt – a gumimatracokat például jellemzően nem a Jézuska szokta hozni – összességében azonban azzal lehet számolni, hogy az a kereskedő, aki egész évben 100 terméket értékesít, ebből 33-at az utolsó negyedévben ad el. Márpedig ha egy adott időszak ekkora forgalommal kecsegtet, azt érdemes hatékony online marketinggel megtámogatni, hogy maximalizálni lehessen a bevételt.
Cikksorozatunk záró részében azt vizsgáljuk meg, mi mindenre kell odafigyelni, hogy a Google felületein és az egyéb platformokon folytatott kampányok sikeresek legyenek egy webshop számára.
Hatékony online marketingre van szükséged? Bízd profikra – a Drive Online tapasztalt és lelkes szakemberei segítenek!