Friss szem többet látAz élet minden területén fontos a tökéletességre törekedni, de nagy hiba abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a tökéletességet el is érhetjük. Az online marketingre ez a tétel hatványozottan igaz, hiszen az AdWords-kampányok és a keresőoptimalizálás világa elképesztő ütemben fejlődik és változik. Ezen a területen nem lehet évekkel korábban bejáratott módszerekkel és rutinszerűen ismételt megoldásokkal sikert elérni, a folyamatos fejlődés alapkövetelmény.

Az egyes marketingkampányokra vetítve ez azt jelenti, hogy nem létezik tökéletes kampány, de több útvonalon is meg lehet kísérelni annak elérését. Vagyis amit tökéletesnek gondolunk, az minden bizonnyal még tovább fejleszthető, csak meg kell találnunk azokat az elemeit, amelyeken javítani lehet. Sok szakmában ismert az a jelenség, amikor valaki „túl közelről” nézi a saját művét, és nem látja meg benne azokat az apró hibákat, amelyek másoknak azonnal szemet szúrnak. Ezért van szükségük például a legnagyobb íróknak, a nyelv talán legavatottabb ismerőinek is szerkesztőkre és korrektorokra, hogy legyen valaki, aki a közellátásuk okozta hibákat korrigálja. Vagy ezért fordulhat elő a világ legjobb sakkozóival is néha, hogy elnéznek egy-egy állást.

Az online marketingkampányok esetében is hatékony módszer az, ami ilyenkor segíthet: a friss szem – akár a miénk, akár másé. Ha egy rövid időre elvonatkoztatunk a helyzettől, megpróbáljuk elfelejteni a korábban átgondolt megoldásokat, és úgy tekintünk az adott kampányra, mintha akkor látnánk először, jó eséllyel találunk benne olyan elemet, amelyen lehet fejleszteni. És minél frissebb a szem, annál valószínűbb, hogy észreveszi, milyen irányba tehetünk még egy lépést a tökéletesség felé.

A Drive Online Marketing kiemelten fontosnak tartja, hogy ügyfelei mindig a legjobb minőségű szolgáltatást kapják, ennek része a kampányok folyamatos felülvizsgálata, mert csak így lehet a jót még jobbá, a kiválót majdnem tökéletessé tenni. Ennek érdekében minden héten tartunk kampány optimalizáló értekezletet, ahol az egész csapat elemez ki egy-egy fiókot és ír fejlesztési tervet. Belső audit rendszerünkbe minden ügyfél fiókra legalább 3 havonta sor kerül.

Kapcsolódó blog cikkünk:

Marketing ügynökségi együttműködés

Ügynökségi élet 1. – Szolgáltató? Nem, partner!

Minden viszonylag új szakterületen, amely nem rendelkezik több generációs berögződésekkel, és amelyhez szüleinktől vagy tanárainktól nem kapunk iránytűt, gyakoriak a tévhitek és a félreértések. Az online marketing ügynökségek munkája sokak számára még mindig homályos hókuszpókusznak tűnik…
Olvass tovább »

Felek közötti megfelelő kémia

Ügynökségi élet 2. – Mi köze a kémiának az online marketinghez?

Az emberi kapcsolatoknak van egy láthatatlan és nehezen meghatározható összetevője. Ez dönti el, kit tartunk szimpatikusnak, kivel kötünk barátságot, vagy éppen kivel tudunk eredményesen együttműködni…
Olvass tovább »

Kategóriák

Mini fiók audit

INGYENES FACEBOOK VAGY GOOGLE ADS FIÓKAUDIT

Szeretnéd tudni, hogy mennyire költ hatékonyan a cégetek Facebook vagy Google Ads kampánya?
Ha havi 100 000 Ft felett van a fiók költése, akkor senior kampánymenedzser kollégáink ingyenesen elkészítik az elemzést.

KÉREM AZ AUDITOT

Pörgesd fel vállalkozásodat a sikerreceptjeinkkel!

A Drive Online Marketing segít Neked!

Ajánlatot kérek