
A méret igenis számít!
2016-ban a hirdetők örömujjongással fogadták a kiterjesztett szöveges hirdetéseket (Expanded Text Ads – ETA), hiszen hirdetéseik mérete egyik napról a másikra 50%-kal megnőtt, a kattintási
Olvasd el blogcikkeinket, melyek elsősorban az online marketing világának újdonságaival, változásaival foglalkoznak.
Legyél mindig naprakész ezekben a témákban.

2016-ban a hirdetők örömujjongással fogadták a kiterjesztett szöveges hirdetéseket (Expanded Text Ads – ETA), hiszen hirdetéseik mérete egyik napról a másikra 50%-kal megnőtt, a kattintási
Hollywood régóta és nagy erőkkel dolgozik azon, hogy elültesse bennünk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmet. A 2001: Űrodüsszeia szuperszámítógépe, HAL (a név egyébként az IBM-re

Élen járnak a magyarok az internetezésben: a 16 évesnél idősebbek 89 százaléka internetezik naponta, míg a világátlag 86 százalék – derül ki a Google megbízásából
A 16 évesnél idősebbek 89 százaléka internetezik naponta, míg a világátlag 86 százalék – derül ki a Google megbízásából 63 ország 79 ezer lakosának megkérdezésével
A 16 évesnél idősebb magyarok 82 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, míg a világátlag 86 százalék – derül ki a Google megbízásából készült reprezentatív felmérésből. A 25
Egyre több szolgáltatást próbálnánk ki mobilról, de a siralmas oldalbetöltési idők és a telefonon teljesen széteső honlapok miatt inkább mégis hagyjuk a fenébe az egészet.
Hírleveleinkben naprakész információkat adunk az online marketinget érintő legfontosabb változásokról, eseményekről, és itt éred el az információkat a webináriumainkkal kapcsolatban! Iratkozz fel, hogy előnyt szerezz a versenytársaid előtt!
Mentor / Coach
Ügyvezető
Ad Operations Team Lead
Ad Operations Lead
Social Team Lead
Ügyfélkapcsolati vezető
Sales / Marketing Lead
Back Office Manager
Meta Ads Szakértő
Ad Operations Manager
Google Ads Szakértő
Ad Operations Manager
Google Ads Szakértő
Google Team Lead
Google Ads Szakértő
Ad Operations Manager
UI Designer
Creative Team Lead
Kreatív Designer
Creative Team
Szövegíró
Creative Team
Szövegíró
Creative Team
Kreatív Fotós
Creative Team
Office Pet Team










Drive Online Marketing Kft. 2024.©
